Klinikte girişi ve tuvaleti tekerlekli sandalyeye uygun. Ziyaret planı açısından randevu almanız öneriliyor. kredi kartı ve banka kartı kabul ediliyor.
Bu kliniğe burada henüz yorum yapılmamış. İlk siz yazabilirsiniz.
Dominika Kovacs
Hálás köszönettel tartozom Dr. Sándor Zoltán úrnak és a Doktornőnek, amiért kiderítették, mi okozta a csuklóm problémáját, és hogy a műtét sikeresen lezajlott. Nagyon kedves és segítőkész csapattal találkoztam, öröm volt ilyen elhivatott orvosokat megismerni. Szívből ajánlom mindenkinek őket! Köszönöm! ♥️
Az én történetem valahogy fényévekre áll attól, amit a honlapjukon írnak.
• A honlapon felsorolt diagnosztikai vizsgálatokat nekem nem ajánlották fel (pedig, mint később kiderült, szükség lett volna rájuk).
• Neuropátiás fájdalomra kaptam erős gyógyszert, ami nem szerepelt a korábbi leleteimben.
• Ettől rosszul lettem, emlékezetkiesést okozott. Írtam az orvosnak, aki tiltással válaszolt. Írtam másik telefonról is, ahol azt a választ kaptam, hogy zaklatom, és küldjem másik elérhetőségre nem törődve azzal, hogy fájt a kezem.
• Jóval később közölte csak, hogy ne szedjem a gyógyszert, ha nem segít.
• A tudtom és beleegyezésem nélkül konzultált rólam ismerősömmel és korábbi kezelőorvosommal.
• Többet fizettem, mint amit előre egyeztettünk, miközben a kontrollvizsgálatra már nem kerülhetett sor.
• Az ambuláns lapomat kitörölte, szintén kérdésem és beleegyezésem nélkül.
• Amikor panaszt tettem, szakértővel egyeztetve más diagnózis is felmerült, és erre hivatkozva már nem ajánlotta a műtétet.
Több hónapnyi értelmetlen, sikertelen és stresszes orvosi vizsgálat után végül Horvátországban műtötték meg a kezem. Ott emberszámba vettek, őszintén tájékoztattak, nem küldtek pszichiátriára kézsebészeti vizsgálat helyett, hanem tényleg segítettek.
Már most sokkal jobb a kezem, mint másfél évig bármikor volt. Sajnálom, hogy nem oda fordultam először.
Köszönöm, Horvátország. Visszaadtad a kezem.❤️🤍💙 Örökre a szívembe zártalak.🇭🇷
Mindenkinek azt kívánom, hogy hasonló orvosi ellátásban részesüljön: pontos diagnosztika, fájdalommentes műtét, utógondozás, kedvesség, odafigyelés. A tökéletes gyógyulás záloga! Köszönöm!
Tompa Szabolcs doktor úrnál voltam, egy jóindulatú daganatot kellett volna eltávolítani az egyik ujjamról. A klinika nagyon messze van, ugyan mi Hűvösvölgyben lakunk, de aki beljebb lakik, ez annak is kieső, ráadásul egy új lakótelepi rész, google map-el is időbe telt, mire megtaláltuk. Egy klinika ne legyen kieső helyen, ha egy mód van rá. A doktor úr kedves volt, de sajnos nem tudott segíteni. Az altatásos műtét előtte komplett kivizsgálás sorozattal (teljes vérkép, miközben volt egy 2 hónapja készült laborom, ekg, mellkas röntgen) mindkettő Vecsésen, nem tűnt vonzó alternatívának. Elvileg ha le van foglalva a műtétre az időpont, már nem lehet visszalépni (?), viszont mikor kiderült, hogy sok vizsgálat kell és amiatt is Vecsésre kell menni egy külön alkalommal a műtét előtt, utána mégis visszaléptem. Ugyanis ezt a doktor úr nem mondta mikor ott voltunk. Szerencsére elfogadták a visszalépést. Végül a bmm-ben operált Lénárt Anett doktornő, helyi érzéstelenítésben, előzetes vizsgálat sem nagyon kellett, mert volt kb. 2 hónapos vérképem, más meg ilyenkor nem kell. Ő 8 nap után vette ki a varratokat a doktor úr 2 hetet mondott. Ezzel tisztában kell lenni, hogy ő még ilyen kicsi műtétet sem vállal helyi érzéstelenítésben, csak altatásban.
A röntgen eredményét megkaptuk, de kicsit körülményes volt hozzáférni, nem az eeszt-be tették fel. Azt nem tudom a doktornő milyen, hozzá több idő bejutni.
Dr. Hetthéssy Judit ínhüvely bemetszés műtétet végzett nálam két és fél hónappal ezelőtt. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, mostanra újra jól tudom használni a hüvelykujjamat. A doktornő mindent részletesen és érthetően elmondott, elmagyarázta, mi látható a röntgen felvételen. Nagyon tapasztalt, alapos, ügyes, kedves és megnyugtató a kisugárzása. A gyógytorna is sokat segített, hasznos volt.
A doktornő emberileg és szakmailag kiváló ember! Kedves, jó humorú, megnyugtató egyéniség. Ilyen kezekbe szeretne kerülni minden beteg. Rendkívül alapos és precíz. Készségesen és közérthetően válaszol a beteg kérdéseire. Nem rohan, hanem annyi időt szán a betegre, amennyi szükséges.
Az asszisztencia talpraesett kedves és segítőkész. A gyógytornászról- Zoliról-hasonlókat tudok elmondani, mint a doktornőről.
Szuper csapat!!!👍👍👏👏
Ezúton is köszönöm a Kézklinika, főként Dr. Tompa Szabolcs segítségét. Mind szakmailag, mind emberileg a maximumot nyújtotta a Főorvos Úr a kezelésem során. Már az első viziten tapasztalhattam gyors helyzetfelismerését, magabiztosságát. A terápiás döntéshez szükséges további diagnosztikai vizsgálatot azonnal megszervezte és még aznap ki is értékelte. Tekintettel arra, hogy egy szövődményes esettel állt szemben, kikérte a Klinika vezetőjének is (Dr. Hetthéssy Judit Réka) véleményét. Megnyugtató volt számomra, hogy két ilyen profi sebész konzultált, vizsgált és döntött a műtétemről, jó kezekben éreztem magam. Jobb kezemen darabos orsócsonttörés kapcsán - más intézményben- behelyezett fémek eltávolítását végezte a Főorvos Úr, melyek ideget és ujjmozgató inakat nyomtak, Sudeck-szindrómával nehezítve. Alaposságának további bizonyítéka, hogy a szindróma miatt reumatológus kezelőorvosommal is több megbeszélést kezdeményezett. A műtétet Budaörsön végezte, ahol - csakúgy, mint a Kézklinikán-, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Hihetetlennek tűnt, de már a műtét másnapján ugrásszerű javulást tapasztaltam a kezem mozgásában, fájdalmaim csökkenésében. Aki kiváló kézsebészt és klinikát keres, nem kell tovább kutatnia, itt megtalálja!
Férjemnél kb. 10 éve kezdődött jobb kezén a kis ujj deformitása. Az utóbbi 1 évben rohamosan zsugorodott és már a gyűrűs ujjára is kihatott. Mivel soha nem volt műtéte, most is próbált elzárkózni ettől. Hosszas rábeszélés után sikerült Őt rávennem, hogy legalább mutassuk meg egy specialistának. Így jutottunk el Dr. Tompa Szabolcs kézsebész főorvoshoz. A személyes találkozás, a diagnózis aprólékos elmagyarázása, a műtét folyamatának ismertetése után, már férjem sürgette a mielőbbi beavatkozást. Ez meg is történt a múlt hónapban :) Minden a legnagyobb rendben zajlott!!! A végeredmény magáért beszél. Egyenes ujjak, zéró fájdalom és boldogság. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Főorvos úrnak a figyelmességért, a profi, precíz munkájáért és nem utolsó sorban az emberségéért! Bátran és jó szívvel ajánlom Őt mindenkinek, akinek ilyen vagy hasonló problémája van és kétségei lennének a végeredménnyel szemben! Köszönjük Dr. Tompa Szabolcs és köszönet a Kézklinika többi dolgozójának is!!!